A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszót.

Kollda Production
+ 36 30 - 9 65 64 69
kollonay [@] kollonay [.] hu
Nagykanizsa, Hungary

Isteni Irgalmasság Templom

Az Isteni Irgalmasság Templom, Magyarországon elsőként kapta meg az Isteni Irgalmasság titulust, melyet az Irgalmasság vasárnapján, Balázs Béla kaposvári püspök szentelt fel 2005-ben. Egy jelentős adománynak köszönhetően, a virágos kisváros legszebb részén, árnyas fenyők alatt épült fel a Templom, melyet Ripszám János, Ybl-díjas építész tervezett a krakkói Isteni Irgalmasság bazilika tanulmányozása után.

A templom modern szépségét kívül és belül hangsúlyozza az egyszerű és tiszta rusztikus téglafal. Belső kialakítását a világos fa és üveg munkák díszítik, melyek helyt adnak a hagyományoknak, és a 21. század minden forma- és stílusjegyét magában hordozzák.

Az Isteni Irgalmasság
Az első ábrázolások Fausztina nővér látomása alapján készültek. -Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. Kis idő múlva azt mondta Jézus: Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.- (Napló 47)

Az Isteni Irgalmasság kép nemcsak az Isteni Irgalmasságot ábrázolja, de emlékezetünkbe idézi az Isten iránti bizalom és a felebarátaink iránt tettekben megnyilvánuló szeretet kötelességét is. Az Isteni Irgalmasság titulus magában hordozza az ökumenikus tartalmat is.